SAY-YES alapítvány meghirdeti a Maturus 2012 nevű díját de :
elias Marti, 21 Feb 2012
Az ezer lejes pénzdíjat idén érettségiző magyar és román diákok kaphatják, akik eddigi iskolán kívüli tevékenységük során a legértékesebb, legtermékenyebb kulturális, művészeti, közművelődési tevékenységről, tehetségről, felkészültségről tesznek tanúbizonyságot. A díjért a nagykárolyi iskolák XII-es osztályainak diákjai nevezhetnek, többen is egy osztályból. A jelölteknek legkésőbb február 29-ig személyesen kell jelentkezniük az alapítványnál. A jelentkező diákoknak május 25-én, 18 óráig el kell juttatniuk az alapítvány vezetőségéhez saját maguk által megírt pályamunkájukat, melynek tartalmaznia kell: a pályázó személyi adatait, négy darab színes, 4x5 cm-es fényképet, az eddigi tanulmányok adatait, illetve leírását annak a tevékenységnek, amelyet a pályázó az eddigiekben kifejtett, minden esetben megnevezve egy referencia-személyt, aki az illető eredményt hitelesíteni tudja. Az önéletrajzhoz kötelezően csatolni kell egy román/magyar, illetve egy választott idegen nyelvű rövid kivonatot. Szükséges még az önéletrajzban megemlített referencia-személyek által írásban adott ajánlások, valamint az osztályfőnök és az iskolaigazgató rövid ajánlása. A díj odaítélésére az idei érettségi vizsgák lezárulta után, az előzetes adatok értékelése és egy személyes beszélgetést követően, amelynek részvételéhez kötelező a sikeres érettségi vizsgákat igazoló hivatalos dokumentum bemutatása, kerül sor. Az alapítvány fenntartja a jogot, hogy értékelhető teljesítmény hiányában a fődíjakat ne ossza ki. A pályázók egyetértenek azzal, hogy a SAY-YES Alapítvány által kinevezett bizottság saját belátása és kompetenciája szerint mérje fel a pályázók eredményeit. Az odaítélt díjat nem lehet megfellebbezni, megóvni. A pályázók vállalják továbbá a versennyel kapcsolatos esetleges nyilvánosságot is (sajtó, média stb.), melyhez minden esetben az alapítvány egyetértését kell kérniük.
Vizite : 184 , Rating : 0 |